Váratlan vallomás: most először beszélt súlyos betegségéről Balsai Móni

A népszerű színésznő hónapok óta küzd egészségi problémákkal, de most először beszélt arról, min ment keresztül.
Balsai Móni hosszú ideje küzd egészségügyi problémákkal, amelyek miatt kénytelen volt időlegesen szünetelni színészi tevékenységét.
Tavaly hangszálgyulladása volt, 2023-ban pedig komoly gerincproblémái jelentkeztek, melyek részben vírusos ideggyulladás következményei lehettek.
Az állapota miatt képtelen volt mozgatni a jobb oldalát, emelni a kezét vagy használni a lábát.
Balsai Mónitavaly is hosszan küszködött betegséggel: hangszálgyulladása volt, amiből csak lassan tudott felépülni. Idén pedig a gerince okozott komoly gondokat, ezért egy időre a színpadot is kénytelen volt félretenni.
Május végén, Az ügynök halála utolsó előadásán még úgy búcsúzott a közönségtől, hogy szeptemberben visszatér. Nem sokkal később azonban fájdalmas döntést kellett meghoznia: orvosai tanácsára addig nem áll színpadra, amíg teljesen fel nem épül a betegségéből.„Korábban, amikor beteg voltam, sürgettem magam, hogy minél előbb elétek állhassak. Ezúttal szeretném megadni magamnak a lehetőséget, hogy a testem, lelkem teljes erejével, egészségesen tudjam folytatni a munkámat, életemet”– írta akkor a Jászai Mari-díjas művész a közösségi oldalán.Balsai Móniakkor nem árulta el, milyen betegségben szenved, nemrég azonban egy interjúban elmondta, hogy többek közt gerincsérvvel és ideggyulladással küzdött.„Most nem hangszálprobléma volt, hanem egy olyan gerincprobléma, aminek nagyon hosszan kerestük a fő okát. Nekem lezsibbadt a fél oldalam”– kezdte a Balsai Móni a Heti Libazsír című YouTube-műsorban.
„Nem tudtam emelni a kezemet, és nem működött a jobb lábam. Nagyon jó helyre kerültem egyébként, csodálatos orvosaim voltak a János Kórházban. Ezúton is végtelenül hálás vagyok, hogy összeraktak! Hosszabb idő is lehetett volna, de mivel elég szabálykövető és maximalista ember vagyok, ezért ahhoz képest gyorsan ment”– mondta Móni, aki bár már sokkal jobban van, még nem épült fel teljesen, a keze például továbbra is zsibbad. De, mint mondta, ez semmi ahhoz képest, hogy nemrég még alig bírt felállni.Ez egy gerincsérv. De közben az is kiderült, hogy nagy valószínűséggel ez egy vírus okozta ideggyulladás, ami képes ilyen tréfát csinálni az emberrel.

Related Posts

Harry herceg szeme kikerekedett, amikor meglátta a karácsonyi ajándékát

Harry herceget teljesen zavarba hozta az egyik királyi családtag karácsonyi ajándéka – közölte az Express. Harry herceg egyszer egy meglehetősen bizarr, „hidegvérű” karácsonyi ajándékot kapott egyik királyi…

Pohádka se hroutí! Rodina Šafránkové požaduje finanční kompenzaci

Rodiпa zesпυlé herečky Libυše Šafráпkové (†68) pokračυje v soυdпím procesυ se saským zámkem Moritzbυrg. Teп v miпυlých letech k výstavě o kυltovпí pohádce Tři oříšky pro Popelkυ…

Schóbert Norbert Jr. a Háborúellenes gyűlésen: „Mindenkinek látom a szemében a hazaszeretetet és pozitivitást”

A fiatal nemzedék is a béke pártján áll. Schóbert Norbert Jr. is tiszteletét tette a Háborúellenes Gyűlésen, hogy a fiatalokat inspirálja. Óriási siker volt a Háborúellenes Gyűlés Szegeden: már…

Pejska Hera někdo týral a polil kyselinou, úřady nepomohly: První slova statečných zachránkyň

Dvě statečпé žeпy si пa Rakovпickυ všimly týraпého zυbožeпého pejska Hera. Přestože se podle vlastпích slov пejprve sпažily jedпat s úřady, ty jim prý пepomohly a záchraпυ пebohého…

To je síla: Stropnického Markéta dědí po Žilkové?

Na rυce o třicet let mladší partпerky bývaléhomaпžela Veroпiky Žilkové (64) se objevil prsteп a podle zdrojů má Markéta Horňáková υž poυžívat i příjmeпí Stropпická, které “zdědila”…

Kórházi ágyáról nyilatkozott Voith Ági – súlyos betegséggel kezelik a színésznőt

Jó ideje nem hallottunk Voith Ágiról, annyit lehetett tudni, hogy a színésznő egy Budapest melletti kisvárosban élvezi a pihenés éveit. Ám a napokban aggasztó hírek érkeztek a…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *