Dér Heni: „Nincs még egy ilyen férfi a világon!”

Hatalmas öröm érte a gyönyörű énekesnőt: nemrég megnyerte a TV2 sikerműsorát, a Sztárban Sztár All Starst. Dér Heni még a döntő utáni napokban is a történtek hatása alatt volt.

Dér Heni férje büszke lehet a szépséges énekesnőre (Fotó: TV2 / hot! magazin)

– Nem lehet ezt egyik pillanatról a másikra feldolgozni, hanem csak folyamatában. Az az igazság, hogy hétfőn egész nap sírdogáltam örömömben. Néztem vissza a videókat meg a sztorikat, amiken megjelöltek, és ez folyamatosan sírásra késztetett. Leginkább az hat meg, hogy az emberekhez és a közönséghez eljutott az a sokszínűség, amit ott a színpadon bemutattam, és nagyon jólesik a szeretetük és a támogatásuk – kezdte a hot!-nak Heni, aki a családjától is óriási támogatást kapott. 

– A gyerekeim közül a kicsi még nem igazán fogja fel, hogy mi történt, de a nagyobbik már nagyon büszke rám, és mondta, hogy hányan drukkoltak az oviban. A férjemről pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, mert nekem az is megdöbbentő, hogy ugyanazzal az adrenalinnal élte át az egészet, különösen a döntő napját, mint én, pedig ő végig otthon volt, és onnan szurkolt, onnan szavazott, onnan őrjöngött. Még hajnalban is, amikor hazaértem, újraélte velem az összes pillanatát a döntőnek. Nagyon örülök, hogy ennyire együtt él velem; szerintem ez az igazi támogatás. Végig támogatott és izgult, és még egy virágcsokorral is várt, amit a gyerekekkel együtt vásárolt vasárnap, míg nem voltam otthon. Tényleg nincs még egy ilyen férfi a világon, úgyhogy nagyon megbecsülöm őt!

Dér Heni Megasztáros szereplése után a Sztárban sztár színpadán is bizonyított 

Az édesanya tizennégy héten át jobbnál jobb produkciókat adott elő a TV2 műsorában, amiket folyamatos próbák előztek meg. Pihenni azonban egyelőre még nem tud.

– Egy ilyen katarzis után nem lehet hirtelen leállni, inkább fokozatosan lassítok: ugyanazzal a lendülettel, csak kevesebb feladattal. Ismerem az ürességérzést, ami egy műsor után jön, viszont már előre feltöltődött a naptáram, így nem kellett hirtelen megállnom. Az ünnepekre mindenképp időt szakítok a családdal, most nyilván kevesebb időm volt hangolódni, de a gyerekek pörgése azért benne tart a tempóban. 

A második nő

A Sztárban Sztár korábbi évadaiban eddig csak egy alkalommal győzött hölgyversenyző: a kilencedik évadban Gubik Petra lett a legsokoldalúbb előadó.

Related Posts

Hvězdu filmů pro dospělé Riku Fane měl fyzicky napadnout snoubenec! Zasahovala policie. Otce svého dítěte opustila

Hvězda filmů pro dospělé, Haпa Džυrbaпová, zпámá pod přezdívkoυ Rika Faпe a bývalá mileпka Karlose Vémoly, šokovala své faпoυšky vážпým obviпěпím. Na sociálпích sítích ozпámila, že se…

Turek pod tlakem: Hrad nesouhlasí s jeho nominací na ministra životního prostředí

Filip Turek, adekvát za Motoristy na post ministra životního prostředí, dnes na Pražském hradě vyjádřil prezidentu Petru Pavlovi své názory na kontroverze, které ho obklopují. I když…

Csuti bevallotta, elhagyta magát: „Ezt nem lehet bepótolni”

Az év vége sokaknál az őszinte szembenézés ideje, és ezzel Szabó András sincs másként. Csuti most nagyon is komolyan beszélt arról, hogyan maradt ki az edzés az…

Záhadná nehoda na dálnici D1 byla vražda! Jana zemřela dřív!

Záhadпá пehoda пa dálпici D1 υ Treпčíпa má šokυjící rozυzleпí. Tragická srážka reпaυlta a kamioпυ se vyšetřυje jako vražda! Žeпa v aυtě byla prý mrtvá ještě před havárií….

Hiába száguldott vele a mentő a kórházba, már nem tudták megmenteni a csodálatos magyar színész életét

Páger Antal élete tele volt sikerekkel, tragédiákkal és fordulatokkal. A makói születésű színész gyermekként nehézségekkel küzdött, de tehetsége és kitartása a magyar színházi és filmes világ egyik legismertebb…

Spor u Hložkových: Syn Matyáš přiznal letitou křivdu

K hudbě měl Matyáš Hložek (31) vždy blízko, přesto svou kariéru chtěl stavět na vlastních základech – bez podpory slavného tatínka.Nechtěl být spojován se slavným jménem, a…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *