Már a TV2 Házasság első látásra című műsorában is kiderült, hogy Horváth Zsolt és az édesapja kapcsolata korántsem volt felhőtlen. A grafikusként dolgozó férfi gyermekként újra és újra megtapasztalta, milyen az, amikor apja nem jelenik meg a megbeszélt találkozókon. Ezek a hiábavaló várakozások mély nyomot hagytak benne. Zsolt az apjáról hosszú évek óta nem hallott, a férfi eltűnt, majd halottá nyilvánították.

Horváth Zsolt édesapja eltűnt, majd halottá nyilvánították
Zsolt gyermekként rendszeresen hiába várta, hogy az apja meglátogassa, ami mélyen érintette
Zsolt ma empátiával tekint az apja helyzetére és küzdelmeire

A történet mögött súlyos emberi tragédia áll: Zsolt megrendítő őszinteséggel idézte fel, hogy az édesapja alkoholbetegséggel küzdött, amely nemcsak a családjától távolította el, hanem valószínűleg az életébe is kerülhetett.

– Négyéves voltam, amikor a szüleim elváltak. Ebben szerepet játszott az is, hogy apám szerette az alkoholt, ezért édesanyám úgy döntött, különköltözik velünk. Kezdetben úgy volt, hogy minden fontosabb eseménykor – karácsonykor, születésnapokon, nyári szünetekben – meglátogat minket, de ezek az alkalmak egyre inkább ritkultak. A helyzetet súlyosbította, hogy sokszor nem is jelezte, hogy nem jön. Ezek a napok úgy teltek, hogy reggel, ébredés után kiálltam a teraszajtóba vagy az ablakba, majd vártam. Vártam a következő buszt, bíztam benne, hogy azzal jön. Aztán a következőt, aztán a következőt, mígnem – sok óra elteltével, a nap végén – édesanyám odajött hozzám, majd mondta, hogy valószínűleg már nem érkezik meg. Ahogy teltek az évek, egyre ritkábban ért oda – elevenítette fel a keserű emlékeket Horváth Zsolt, akinek egy időre teljesen megszakadt a kapcsolata az édesapjával.

Report this ad as:
Animated
Offensive
Misleading

– Egy darabig egyáltalán nem találkoztunk, aztán tizenéves koromban még egyszer-kétszer meglátogattuk Vonyarcon, ahol lakott. Majd Keszthelyre költözött, ahonnan 2013 környékén nyomtalanul eltűnt. Soha nem tudta legyőzni az alkoholizmusát, és egyedül, kiszolgáltatottan élt. Ez ugyan csak az én feltételezésem, de valószínűleg a helyi kocsma látogatói is tisztában voltak a helyzetével, amivel vissza is éltek. A szomszédok említették, hogy többször elvették a pénzét, megverték. Talán az egyik ilyen alkalommal túlzásba estek, aztán eltüntették. Mivel semmit nem találtak a rendőrök, ami arra utalt volna, hogy életben van, öt évvel az eltűnését követően halottnak nyilvánították – mesélte Zsolt, aki a fájó emlékek ellenére ma nem táplál haragot édesapja iránt; inkább empátiával tekint az alkoholbeteg férfi helyzetére és a korábbi, rossz döntéseire.

– Volt a tudatomnak egy olyan része, amihez sokáig én sem fértem hozzá, ahol a vele kapcsolatos emlékeim szuperpozícióban lebegtek. Ezalatt azt a jelenséget értem, amikor a tudatalattid hatására nem vizsgálsz valamit, aminek nem ismered a kimenetelét, mert jobb a bizonytalanság és tisztázatlanság, mint a biztos sz*r. Azt gondolom, az apámmal való kapcsolatom még mindig egy homályos folt a pszichémben. Egyfelől látom a felelősségét, tudom, hogy miket tett, de közben tisztában vagyok vele, hogy csak egy „hülye gyerek” volt, akinek nem sikerült felnőnie. Sokáig azt hittem, haragszom rá, mert egy ilyen helyzetben ugye haragudni kell… de valójában soha nem nehezteltem rá, illetve nem tartottam rossz embernek. Nyilván nagyon fájdalmas volt egész nap az ajtóban állni és hiába várni rá, de igyekszem átérezni a helyzetét. Biztos vagyok benne, hogy szeretett minket, találkozni akart velünk, de a szenvedélybetegsége egy olyan körülményként hatalmasodott el rajta, amit nem ő irányított, hanem ami őt irányította, és amelynek a kiszolgáltatottja volt. Szanaszét marhatta a bűntudat és az önutálat, mert a felelősségével és a következményekkel biztosan tisztában volt. Én sem voltam boldog, de amit ő érezhetett, azt az én fájdalmam valószínűleg meg sem közelíti.